„Több alkalommal is próbáltam a kezelést, és csak „szuperlativuszokban” tudok róla nyilatkozni. Hihetetlen pozitív eredményeket lehet elérni ezzel a módszerrel és még közben pihensz is. 😉
Ajánlom mindenkinek, akinek nehézségei akadnak az élete bármely területén.” (Klaudia)

***

„A kezelésről tele energiával, motiváltam indultam el. Ami nagyon fura érzés volt, az első, hogy a két szemöldököm közt a rész mintha kisimult volna a mérgesránc 🙂
Próbálom más szemszögből nézni a dolgokat.
Úgy érzem jó útra léptem, nyilván nem könnyű, még vannak rosszabb napok, de erőt adott, hogy kaptam visszajelzést.” (Anett)

***

„A változás ami már ettől az egy alkalomtól van, óriási. Fizikai részen is, kb 4x annyit birok fájdalom nélkül a lábammal mint eddig. Ami fantasztikus….
Lelkileg is, olyasmit csinálok, ami másnak természetes, nekem nagy dolog. 10 év után smink terméket vettem magamnak, pedig sose sminkelek, levágattam a hajam, és szoliba is járok :)” (Dalma)

***

„Évekkel korábban Access Testkezelés tanfolyamokon találkoztunk, mely során nagyon megfogott az a kedvesség energia, felkészültség, ahogy a tanfolyamokat tartottad, időnként olyan érzés volt, mintha a bennem felmerülő problémákat tisztítottad volna, mintha belelátnál a fejembe. Az elmúlt időszakban online kértem segítségedet, mert nem a szomszédban lakom. Az online találkozások alkalmával tapasztaltam, hogy milyen hatalmas térből meríthetünk, akkoriban nem tudtam ebben mennyire bízhatok. De hétről hétre tapasztaltam, hogy a változás bizony így is elindul és hihetetlen felismerésekkel gazdagodhattam. Nagyon hálás vagyok a segítségedért, a lelkesedésedért és a találkozásokon tapasztalt kedvességedért. Számomra egyértelmű, hogy az a tudás, amivel rendelkezel rengeteg embernek lehet hozzájárulás, köszönöm, hogy én is ezek közé tartozhatok!” (Judit)

***

„A 12 éves gyerekemet vittem el, elsősorban stresszoldásra…. 180 fokot fordult a fiam… Kb. 3 hét után vettem észre, hogy kinyílt, energikus, nem visszahúzódó már annyira, bátrabb sokkal… Én a pszichológust cseréltem le a barsra… Vidám vagyok, nem idegeskedek annyit. Tele vagyok energiával. Letojom a problémákat. Azóta mindketten megcsináltuk a bars tanfolyamot a fiammal… Hihetetlen… Minden este energiát húzok. Másoknak is adok belőle, és jönnek a pozitív tapasztalatok: jobban alszanak elsősorban, de volt akinek a fejfájását mulasztotta el… Még tanulom… De hajlandó vagyok elismerni a képességeimet… Hogy lehet ez még ennél is jobb?” (Anikó)

***

„NINCS AGYALÁS, ez volt az első amit észre vettem magamon. Megszűnt a „múlt”! Olyan, mintha csak így ide csöppentem volna valahonnan! Korábban nagyon padlón voltam, és nem akartam még mélyebbre kerülni!
Most remekül érzem magam! Nagyon jól megvagyunk a testemmel! 🙂
Sőt olyannyira, hogy sikerült végre megmozdítani és el kezdtem újból edzeni!
Egyébként tudod mit éreztem közvetlen a kezelés után, és még elég sokáig?
Volt, hogy gyorsan mentél az autóval és egy ideig elöntötte az adrenalin a testedet? Na, olyan volt! Nem volt körülöttem sem idő, sem tér,és könnyűnek éreztem magam!
Kezelés közben meg éreztem azt a hatalmas energiát ami körül vett!
Főleg a végén, még a lábam is bele remegett!” (Árpi)

***

„Réka az első kezelés alkalmával megváltoztatta a testtartásom!”. 13 éves gyermekem tanulási nehézségeivel, szorongásaival kerestük fel Rékát. Lányom első kezelése után tudtam, hogy erre nekem is szükségem van. Legnagyobb megdöbbenésemre az első kezelésem alkalmával felszínre került a vélt, vagy valós szexuális zaklatás kérdése, melyet gyermekkorom óta hordozok magamban, majd éreztem egy roppanást a medencém környékén. Az Access-nek köszönhetően megszűnt a hanyag tartásnak vélt magam alá húzott, billentett a csípőm, ami minden bizonnyal a sérelmeimnek volt köszönhető.” (Kriszta)

***

„Voltam Rékánál több alkalommal, de már az első után ,,könnyűnek” éreztem magam és tele voltam energiával. Gondoltam, hogy elviszem hozzá a hétéves gyerekemet is. A lányom eleinte zavarban volt, de szimpatikus volt neki is Réka, kis idő után már egyáltalán nem feszengett. Olyan jól sikerült az első kezelés, hogy hazamentünk, ès a nagy lendület hatására a lányom meg is tanult egy hosszú verset, amit aznap adtak fel 2 hetes határidővel. Napok múlva is motiváltnak tűnt, alkalmazta a ,,rózsaszín lufi-módszert” . Szeretettel ajánlom Réka kezeléseit felnőttnek és gyereknek egyaránt!” (Éva)

***

„Évek óta elhúzódó szorongásom, pánikbetegségem volt, rengeteg allergiával megfűszerezve, ami nagyon megnehezítette a mindennapjaimat. Tudtam, hogy nem gyógyszereket szeretnék, se nem évekig elhúzódva pszichológushoz járni. Rátaláltam Rékára, és az Access-re, ahol teljesen más nézőpontot ismerhettem meg. Szeretem, hogy az Access nem a hagyományos úton közelíti meg a fizikai tüneteinket. Minden kérdésemre választ kaptam, minden kezelés után jobb és jobb lett a közérzetem. Sokkal vidámabb, pozitívabb, alkalmazkodóbb vagyok, ami a környezetemre is kihat. A nehézségeket, a stresszt könnyen veszem, és nem érzem azt, hogy lenne bármi is, amit ne tudnék már megoldani. Olyat kaptam ettől, rövid idő után, amire szerintem mindenkinek szüksége lenne, hogy megérthesse és elfogadhassa önmagát.” (Tifani)