Sokat töprengtem, milyen címet is adjak ennek a cikkemnek, ugyanis nem szerettem volna negatív színben feltüntetni azt, ahogyan a különböző szerepeinkben élünk, hiszen természetes velejárói az életnek. Viszont, ha nem vagyunk tudatosak ezekre a szerepekre, akkor akár korlátozókká, az életünk kontrollálójává is válhatnak, felemészthetik valódi önmagunkat. Így semlegesen hagytam, csak kiemelve a téma fókuszát, hagyom, hogy mindenki ránézhessen, a saját életében miként dominálnak a különböző vállalt szerepek.

Szerepeink

Elsőként érdemes megfigyelni, hogy egyáltalán mik azok a szerepek, amelyekben (jelenleg is) működünk. Vannak szerepek, amelyek élethosszig is elkísérnek minket, például, ahogyan megszületünk, a gyerek szerepébe kerülünk, és életünk végéig a szüleink gyereke leszünk, még akkor is, ha már felnőttünk, és akkor is, ha ők már eltávoztak. Illetve vannak azok a szerepeink, amelyekbe szinte mindannyian belelépünk valamikor: testvér, diák, barát/barátnő, házastárs, munkatárs, főnök, beosztott, anya, apa, nagyszülő…stb. 

Egyre több mindenkihez, és mindenhez kapcsolódunk, ahogyan növekszünk, és ezáltal egyre több szerepet is veszünk fel. Ez mindaddig rendben is van, amíg az ember nem felejti el, ki is ő valójában a szerep arcok mögött. 

Én jelenleg hat éve az anya szerepet gyakorlom, ez az egyik domináns színtér az életemben, de emellett társ, barát, háziasszony, és sokak mentora is vagyok, ha a szakmámat vesszük. Bármelyik területet nézem, mindegyik tartogat kihívásokat, és őszintén hálás vagyok annak a rengeteg tudatos eszköznek, amelyek évek óta a mindennapjaim részei, melyek segítségével jóval kevesebb ideig ragadok bele egy-egy helyzetbe, vagy el sem jutok odáig, hogy megrekedjek. Munkám során igyekszem átadni ezeket az eszközöket a hozzám fordulóknak is. 

Mire érdemes odafigyelni, hol kezdődhetnek a gondok?

1. Zsigerből meg akarunk felelni az elvárásoknak

Mivel az ember egyik alap igénye az, hogy szeretettnek, elfogadottnak érezze magát, ezért nagy hangsúlyt fektet a környezete, tágabban a külvilág véleményére. Már a szüleink szüleinek a szülei is hozták azokat a mintákat, amelyeket születésünk pillanatától az élethez való hozzáállásunk alappilléreiként kaptunk: mit illik, hogy illik, mi a jó, mi a helyes, és megfelelő, és mi nem az.

Kisgyermekként sokszor állítottak minket a szüleink akarva-akaratlan különböző feltételek elé, amelyek által élesebben megláthattuk a határokat az elfogadható és az elutasítandó között. Megtanultuk mit kell tennünk azért, hogy jónak minősítsenek, vagy adott esetben azért, hogy legalább békén hagyjanak, és mit kell kerülnünk ahhoz, hogy ne legyünk rosszak. 

Így már egészen korán kialakul egy képünk arról, amilyennek láttatni szeretnénk magunkat mások szemében. Az első vastag réteg álarc felkerül…

A szerepekre sokszor használják az álarc szimbolikáját, hiszen legtöbbször mást  mutatunk a külvilág felé, miközben a belső világunkban pont az ellenkezője van. Kifelé mosolygok, de belül szomorkodom – ismerős? Mint említettem, ezt már annyira rutinosan űzzük kisgyerek korunk óta, hogy már-már könnyebbnek tűnik legyinteni, hogy jó ez így, miközben arra vágyunk, hogy elengedhessük magunkat, olyanok lehessünk, amilyenek őszintén szeretnénk lenni az adott helyzetben. 

De vajon hány réteg álarcot kellene levennünk magunkról, hogy eljussunk a valódi önmagunkig? Ki tudunk-e lépni a megfelelések hálójából? Bátorság, és őszinteség kell hozzá, de a válaszom: IGEN! 

2. Azt gondoljuk, az álarcok védelmet nyújtanak 

Azt gondoljuk, meg kell védenünk magunkat. De miért is? Kitől is? Sok esetben nem valós okok állnak a háttérben, csak azt véljük, hogy mások bántani akarnak. Ez valahogy szintén zsigerből jön, hiszen az életünk során legalább egy valaki biztosan megbántott már minket. A bal agyféltekénk pedig azonnal arra összpontosít, hogy elkerüljön egy következő hasonló szituációt. Úgyhogy inkább, megelőzve egy lehetséges kellemetlen szituációt, előre lezárjuk magunkat, kényelmi távolságot hozunk létre. Valójában pedig sokkal sérülékenyebbekké válunk azáltal, hogy mást mutatunk, mint ami a valós önmagunk. Több energiát emészt fel másnak mutatni magunkat, és elfojtani a képességeinket, egyediségünket, így a védettség is csak egy illúzió.  

3. Bumeráng effektus, ismétlődő körök az életünkben

Ha engedjük, hogy egyéniségünk feloldódjon a szerepeink mögött, és magunkra erőltetjük, hogy minden helyzetben ugyanúgy kell viselkednünk, akkor sűrűn belefuthatunk ismétlődő körökbe. Szeretnénk tőlünk megszabadulni, megváltoztatni, de valójában mi nem lépünk ki, vagy csak nagyon nehezen a megszokottból, az ismerősből. 

Mennyire akarsz olyan lenni, amilyen nem vagy? Mekkora erőfeszítéseket teszel nap, mint nap, hogy fenntartsd a magadról kialakított képeket?

• Ha például te voltál a családban a „jó” gyerek skatulyájába zárva, a jó tanuló, akinek példát kellett mutatni a testvérek előtt, mennyire érzed belső kényszernek, hogy mindig mindenki előtt megfelelj a „jó gyerek” elvárásainak? Működteted ezt még most is, miközben már rég felnőttél? Hogyan tükröződik ez vissza a külvilág felől? Mindenki veled csináltat meg mindent? Állandóan kihasználtnak érzed magad?
• Sok csalódás ért a múltadban, és eldöntötted, hogy onnantól kezdve erősnek kell lenned minden helyzetben? Mennyire nehéz mindig tartanod magad ebben a szerepben? Hogy tükröződik ez vissza a külvilág felől? Mindenki elhagy, mindig magadra maradsz…csak, hogy bebizonyítsd, hogy elég erős vagy, és elbírsz mindent egyedül? 
• Kerülöd a konfliktushelyzeteket, csak hogy véletlenül se mondják rád, hogy nem vagy kedves és szerethető, ezért mindig háttérbe szorítottnak érzed magad?

Számtalan típusú korlát …lehet, hogy már rég eleged van az egészből, és nem akarod többé az ismerős köröket futni, de mégsem változnak a dolgok.

Mi lenne, ha onnan közelítenéd meg, hogy hol vannak azok a régi döntéseid, kialakított énképe(i)d, amelyek lehet, hogy egykor működtek, de most már nem?
Mi mást választhatnál azért, hogy kiléphess a mókuskerékből? Mi kellene ahhoz, hogy felismerd, hol tartasz fenn imidzseket önmagadról, amelyek nem igazak számodra? 

Vajon ki az az igazi Önmagad, aki az álarcok mögött rejtőzik?
Légy őszinte magadhoz, és tedd meg az első lépést! Csoportosítsd át az energiáidat! Amit eddig abba fektettél, hogy elnyomd magad, mi lenne, ha abba fordítanád, hogy egyre inkább megmutasd az egyediséged, az értékességed?

Lehet, hogy a vágyott élet közelebb van, mint gondolnád…

H.R.