A feszültségek, problémák oldása a férfiaknál is pontosan ugyanolyan fontos, mint a nőknél, bár a férfiakat sokszor visszatartja, hogy ők nem mutatkozhatnak gyengének…
Íme egy esettanulmány:
Többször jártam már Rékánál, mindig beszélgetéssel kezdjük a foglalkozásokat. Az általam elmondott információk alapján döntjük el, hogy melyik módszerre lehet szükségem. Szerintem
minden aktuális oldás nagy jelentőséggel bír, nem véletlenül vagyunk ott akkor, abban a pillanatban. Az utolsó oldásom során egy olyan élethelyzetben látogattam meg Rékát, amikor is
egy kapcsolat szakításának nyomait viseltem, a szakítás után három héttel felmondtam az állásomban. Röviden: az életem egy teljes átalakulási fázisban volt. A teljes újra kezdéshez szerettem volna egy kis kezdő lökést kérni, a régi energiákat kipucolni, és megérteni, hogy az előbbiekben felsorolt folyamatokból mi a tanítás, mit kell elengedjek és mi az
amire rálátást kell nyerjek.
A kineziológiai oldásra esett a választásunk, amelynek elején közöltem Rékával, hogy „megjött az érzés” és bár nem tudom szavakba önteni, de valami „nagy problémát” fogok most elengedni.
Láttam magamban egy fekete ködfoltot az oldás elején, amelyről még azt sem tudtam, hogy mi is valójában, de éreztem, hogy ezt el kell feloldani. Az oldás közben jöttek a felismerések, egy nagy problémámra sikerült rálátást nyernünk, kiderült, hogy a párkapcsolat-munka és az apámmal való kapcsolat szoros összefüggést mutatnak. Az oldás során jött a felismerés, megértés, hogy a nők, akikkel eddig párkapcsolatot létesítettem, olyan „energetikával”, rezgéssel rendelkeztek, amely az apám „energia mintája”. Ezért sem tartottak sokáig.
Az apám a legnagyobb tanítóm, a kapcsolatom vele nem nevezhető harmonikusnak, de az Ő mintája (is) amelynek köszönhetem a változás felé tartó inspirációmat és motivációmat. Ezen
energiák dolgoztak az eddigi önmegvalósítási terveim mögött is, eddig ezek hátráltathattak, gátolhattak abban, hogy sikeresen vigyem végig a nagy volumenű elképzeléseimet. Az életem szépen halad, de az átütő sikerek valahogy mindig az utolsó pillanatban hiúsultak meg. Az oldás végére teljes megértést kaptam az elmúlt párkapcsolatomra, az apámmal kapcsolatban
egy újabb felesleges mintát sikerült elengednem. Két meghatározó párkapcsolatom, amelyek nagy hatással voltak rám, mindegyikre megértést és magyarázatot nyertem és az önmegvalósításom
blokkoló tényezőire is.
A hazafelé vezető úton, az összes olyan nő, akik számomra „többet jelenthettek volna” megértést nyertek, hogy miért nem sikerült velük hosszabb távon kialakítani egy minőségi kapcsolatot,
és/vagy ha a kapcsolatig el sem jutottunk akkor miért nem sikerült. Nagyon furcsán hangzik, de „mindegyik mögött” azaz energia volt amelyet az apám sugárzott magából. Egyszerre volt
megkönnyebbülés és hatalmas felismerés, hogy eddig olyan energia mintával rendelkező nőket választottam, mint amilyen az apám, aki egy destruktív, negatív ember.
Az oldás után nagyon nagy megkönnyebbülést éreztem, a fekete „ködfolt” eloszlott, ahelyett „fénylő energiamező” töltötte be a köd helyét. A feszültség oldódott, a hangom megváltozott,
sokat köhögtem, az elengedés jelei szemmel láthatók voltak a testtatásomon és a kisugárzásomon is. Oldott, nyugodt állapotba kerültem.
Köszönöm szépen Rékának a segítséget, úgy érzem egy nagy problémát sikerült megértenem és megoldanunk, amely több területen is pozitív változást fog generálni.
Izgatottan várom a pozitív megerősítéseket.