Párkapcsolat, megunhatatlan örök téma…

„Ha szeretsz, megcsinálod nekem…”

Tegyük fel, benne vagy egy párkapcsolatban, ami szerinted nem működik. Feltetted-e a már valaha a kérdést magadnak, hogy valóban a pároddal van-e a problémád, vagy a kapcsolatról alkotott ítéleteid, definícióid, nézőpontjaid zűrzavarosak, és ezek vetülnek a kapcsolatodra? Vajon mennyire a kapcsolatokról alkotott képhez akarod igazítani a párkapcsolatod, és ez okozza az igazi problémád?
Nézz rá kérlek arra, hogy mennyire tervezed úgy a dolgaidat, hogy az valaki más valóságába illeszkedjen bele, hogy másnak legyen tetsző? Feladtad-e réges-régen önmagad azért, hogy valaki mást (Anya, Apa) tegyél boldoggá? Biztosan ismerősek a „Ha szeretsz, akkor megteszed ezt nekem” kezdetű mondatok, ami leginkább egy jó kis manipuláció. Ha szeretsz, jó leszel, szót fogadsz, megeszed az ebédet, kitakarítod a szobád, csendben maradsz…stb. Ez az elsődleges programozódás mennyire teremtődik újra és újra akár minden kapcsolatodban? A párkapcsolat az, ahol a leginkább szembesülhetsz azokkal a részeiddel, ahol feladtad önmagad, ahol saját magadat is elutasítod. Szokták mondani, hogy a párod tükröt tart neked. Igen, ráláthatsz a saját el nem fogadott részeidre, mindenre, ahol falakat emeltél.

Hány nézőpontod van, amivel benne tartod magad abban, hogy csak akkor lehetsz jó, ha eleget tettél mások elvárásainak? Mennyire korlátozott jövőt teremtesz azzal, hogy mindig arra vársz, hogy más legyen elégedett? Eldöntötted-e, hogy egy kapcsolat csak kompromisszumok árán működhet? És még hány döntésed, kivetítésed, ítéleted és számításod van a kapcsolatokról, amivel nem vagy boldog? Alaptézis, hogy amilyenek a nézőpontjaid, olyan a valóságod. Ha eldöntöttél előre dolgokat, még akkor is, ha nem vagy velük boldog, megteremted, mert ez a nézőpontod. És azért teremted újra, mert ragaszkodsz a nézőponthoz, ki tudja már miért, mégis ragaszkodsz…

„A párom a másik felem.” Valóban? Te egy fél ember vagy?

Hányan gondolkodunk úgy, hogy azt keressük a párunkban, hogy minél több legyen a közös érdeklődési terület, hogy kiegészítsen a másik, hogy rátaláljunk a „másik felünkre”….és ennek érdekében vajon mennyi kompromisszumot kell majd kötnünk, ha egyszer rátalálunk? A kompromisszum azt jelenti, hogy önmagunkból fel kell adnunk valamit a másik javára, és ez máris stresszt teremt. Hányszor fordult elő, hogy lemondtunk valamiért a másik javára, hogy örömöt okozzunk neki, de egyidejűleg bennünk feszültséget keltett? Eleinte még lehet, hogy megcsináljuk, nem is tulajdonítunk neki nagy fontosságot, de minél többször fordul elő, annál inkább zavar és annál inkább ingerültté tesz?
Hányszor próbáljuk kitalálni a másik gondolatát, hogy ha szerintünk valamivel a másik kedvére teszünk, akkor ő hogyan fog rá reagálni, és ha nem pont úgy történik, ahogy elvártuk, akkor meglepődünk, és szintén ingerültté válunk? Hány kivetítésünk van a kapcsolatainkban olyan képekről, amelyek a fejünkben léteznek a tökéletesen működő, vagy az egyáltalán nem működő kapcsolatokról? Hányan vagyunk benne úgy a kapcsolatainkban, hogy nem tapasztaljuk a másikat úgy ahogyan ő van, hanem ráaggatjuk az elképzeléseinket és az elvárásainkat?
Mennyire nehezít el mindez? Mennyire teszi nem működővé a kapcsolatokat?

Itt van-e az idő nézőpontot váltani a kapcsolatokban?

Ha megkérdeznéd, hogy kompromisszumok helyett mi más lehetséges, ami egy teremtő kapcsolatot hoz létre, ahol kölcsönös hozzájárulás lehettek egymásnak, önfeladás és önalávetés nélkül, miként változtathatna meg mindent alapjaiban, minden kapcsolatodnál?
Hajlandó lennél-e megjelenni önmagadként a kapcsolataidban?
Hajlandó lennél-e fogadni, és megélni az örömöket? Mi okoz számodra örömöt?
Mi más lehetséges itt, ami soha nem voltál hajlandó lenni, nem voltál hajlandó tenni, nem voltál hajlandó meglátni?
Mi mást tudnál tenni, mi más tudnál lenni, ami olyan kapcsolatokat teremt, amelyekre valóban vágysz?

Törölnéd-e a fejedben lévő definíciót a szerelemről, a tökéletes párkapcsolatról? Te is, és a párod is minden pillanatban változtok, sosem lesz semmi ugyanolyan, mint a kapcsolatotok kezdetén, sem olyan, mint 5 perccel ezelőtt. Kérj éberséget minden pillanatban ezekre a változásokra, és helyezkedj bele egy folyamatos, áramló szeretésbe. A szerelmet fenntartani kemény munka, sok ítélkezés kell hozzá, a szeretésben levés pedig egy folyamatos aktív, növekedő energia. Bármi, ami eddig volt, ami nem működött, ne a javítgatásba fordítsd az energiád, keresd meg a módját, hogyan tudod új alapokra helyezni a kapcsolatod, ami a folyamatos áramlásban, változásban éberré tesz téged arra, hogy mi működik MOST a számotokra.

Milyen kedvességet, törődést, és hálát utasítottál eddig vissza (saját magadtól is), amit valójában választhatnál, és ha mostantól választanád, befogadnád, megváltoztatná a valóságodat, és új szintre emelné a kapcsolataidat?

Milyen a neked működő (pár)kapcsolat?