Már 22 hónapos az én nagy fiam! Imádnivaló egy kiskölyök, igazi kis dumagép, elképesztő tudatossággal, akarattal, egyediséggel, és természetesen állandóan az ellenkezőjét csinálja annak, amit kérek tőle. NEM-ek hadával találkozom nap, mint nap. Gondolom, nem egyedül vagyok, aki anyaként ezt tapasztalja a gyermekénél, ahogyan elkezdi bontogatni a szárnyait.
Kérlek csináld meg… NEEEM! Kérlek ezt ne csináld! DEEEE, csak azért is! Mindig az ellenkezőjét annak, amit kérünk tőle. Milyen érdekes, nem?

Mi történik benned, ha nemet mondasz?

Amit én észrevettem a kisfiamon, hogy amikor ellent mond, kifejezetten jól érzi magát, teli szájjal mosolyog az arcomba, erősnek és magabiztosnak érzi magát, mint, aki ezennel át is vette az irányítást.
Mi van, ha ebben a korban rögzül az, hogy akkor irányítasz, akkor vagy az erődben, akkor rendelkezel az életeddel, ha nemet/ellent mondasz? Viszont a makacs ellentmondás egy idő után (kinek mennyi türelme van) büntetést vonz, amely során rosszá is teheted a gyermekkorban megtapasztalt én-erőt.

Nagyon érdekes, ellentmondásos energia ez. Azt szoktuk általában ilyenkor mondani, hogy feszegeti a gyerek a határait, viszont ezt egy erős negatív jelleggel éreztethetjük felé.

Mi van, ha már kicsi gyermekkorodban negatívan kezdted el látni magad, mások nézőpontjain, ítéletein, büntetésén keresztül ítélted meg az erőd, az egyéniséged, önmagad? Még most is ezt a programot futtatod magadban? Törölnéd, ha már nem aktuális??

És mi történik, ha túl sok nemet kapsz?

Nem mondom, hogy nem kell rászólni a gyerekre, ha valamit valóban nem szabad, ha éppen le akar ugrani az ágyról, vagy meg akar enni valami műanyag cuccot, de az, hogy ha például segíteni akar az anyjának a viráglocsolásban, de kilocsolja a vizet a padlóra véletlenül, és kap egy erős NEM SZABAD-ot az arcába, vagy meg akarja nézni, hogy mondjuk mi van a szőnyeg alatt és amikor alábújik, megkapja a „ne csináld, nem szabad” utasítást, amiknek igazából nincs tétje, de ilyenkor mi történik a gyerekben? Az önbizalma biztosan elkezd megcsappanni. Meg fogja kérdőjelezni saját magát, hogy alkalmas-e a dolgok véghez vitelére, vagy a másik véglet, belekényelmesedik a helyzetbe, és el fogja várni, hogy mindent helyette csináljanak meg.

Mit tehetsz?

Ha már felnőtt vagy, és még most is a saját rosszaságod kutatása és bebizonyítása a cél a gyermekkori beidegződések alapján, tedd ezt:

1. Ismerd fel, hogy a negativitás mintáján keresztül teremted az életed.
2. Hagyd abba az önhibáztatást a múltadra nézve!
3. Hagyd abba mások hibáztatását a múltra nézve!

4. Kérdezd meg:

a. Mi más lehetséges?
b. Mi az, amit valójában tudok?
c. Mik az én valódi képességeim?
d. Mi kellene ahhoz, hogy elismerjem önmagam, és a tudásom, a képességeim?
e. Mi kellene ahhoz, hogy mostantól kezdve úgy teremtsem az életem, ahogyan valójában szeretném?
f. Milyen hozzájárulásokat fogadhatok mindehhez?

A kérdések kinyitnak, éberséget adnak, új lehetőségek felé terelnek, kiemelnek az ítéletekből és nézőpontokból, növelik a befogadásod.

Mit tehetsz a gyermekedért?

Ha szülőként olvasod ezeket a sorokat, és szeretnél a gyermekednek segíteni, akkor hagyd, hogy feszegesse azokat az általad határoknak hitt határokat. Emlékezz arra, hogy amikor Te gyerek voltál ugyanezt tetted volna, ha nem kaptál volna nemet. Nézd meg, hol hagyhatod el a tiltást, hol engedheted meg neki, hogy tapasztaljon. Miben tudnál neki segíteni, ami közelebb viszi önmagához és nem távolítja attól, aki (lehetne)?

„Ha igazán jó szülő akarsz lenni, meg kell engedned a gyerekeidnek, hogy azok legyenek, akik lenni akarnak. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz a gyerekeidnek, hogy önmaguk lehetnek, mindegy mit választanak.” (Gary Douglas)