Szeretek kérdéséket feltenni, szeretem, hogy olyankor kikapcsol az agyam a gondolkodó üzemmódból, és ösztönösen megnyílnak azok a csatornák, amelyek egyébként nem biztos, hogy meg tudnának jelenni a világomban; lehetőségek új szintjei, önmagam képességeinek, tudásának nagyobb spektruma, több rugalmasság, több éberség, az életem könnyedebb teremtésének energiái.

Amikor feltettem a címben szereplő kérdést magamra vonatkoztatva, máris beugrott a közelmúltból néhány esemény, amikor nagyon akartam valamit, hogy összejöjjön. Fejben előre automatikusan megírtam a forgatókönyvet, minek és hogyan kellene történnie ahhoz, hogy minden szuper legyen a nézőpontjaim szerint. Aztán persze pont az ellenkezője történt; még véletlenül sem úgy, ahogyan én szerettem volna.

Ugye nem ismeretlen számodra sem az az érzés, amikor nagyon akarsz valamit, görcsösen hajtasz, hogy összejöjjön, számolgatsz, kalkulálsz, gondolkozol, hogy mit és hogyan kellene csinálnod ahhoz, hogy összehozd a terved, és mégsem jön össze? Sőt, kifejezetten akadályoztatva érzed magad? 

Észrevetted, hogy ilyenkor a mozgatórugód nem az öröm és a könnyedség, hanem a szükség, és valamilyen olyan belső nyomás, ragaszkodás egy vagy több olyan nézőponthoz, amely nem engedi meg, hogy rugalmasan állj hozzá a dolgokhoz?

Kinek az elvárásaihoz igazodsz?

Eszerint a valóság szerint az a megfelelő élet, ha bizonyos elvárásoknak, íratlan szabályoknak megfelelsz: időben megházasodsz, bizonyos korig gyerekeid születnek, bizonyos korig megteremted az egzisztenciád – van jól fizető munkád, házad, autód, passzol a ruhád a cipődhöz-,  nőként a háztartás és a gyereknevelés mellett a karrieredre is fókuszálsz, férfiként megteremted a családodnak a biztonsági javakat…stb.

Ha pedig az „elvárt” időszakban éppen még nem rendelkezel valamivel, akkor sürgetésként, nyomásként, illetve saját kudarcodként éled meg, és gyorsan elkezded létrehozni, mindegy hogyan, csak legyen.

Hányszor ugrasz bele valamibe, ami valójában nem tápláló számodra, csak mert szükségből működsz és sürgeted magad? Több olyan hölgyet ismerek, akik azért szültek 40 éves koruk körül gyermeket, mert úgy gondolták, hogy már túl kellene ezen lenniük. Nem pedig azért, mert igazán szerettek volna. Olyat is ismerek, aki nem boldog a párkapcsolatában, de nem mer kilépni belőle, mert azt gondolja, hogy harmincvalahány évesen nem csak az felvállalhatalan, hogy nincs gyermeke, hanem az is, hogy még mindig szingli. Találkoztam olyannal is, aki fizikai problémákat generál magának azért, mert a generációról generációra átadott foglalkozást követi – mindenki orvos a családban-, pedig őt teljesen más érdekelné, másra vágyik. 

Valahogy mindenkiben ott van ez a beidegződés, és a felmenőink sorsán, nézőpontjain, tanításain, elvárásain keresztül magunkba szívjuk, mint beteljesítendő életfeladatokat. Csak azt felejtjük el megnézni, megkérdezni önmagunktól, hogy vajon működik-e így ez nekünk? 

Mi a teremtőképesség mozgatórugója?

Nézz végig az életeden, hogy amikor el akartál érni egy-egy nagyobb célt, akkor mi hajtott. Megfelelés? Bizonyítás? Elvárások? Szükség? Ezek mind nehéz, korlátozó energiák.

Amikor egy elérendő célra fókuszálsz – ráadásul mások nyomására-, kérlek vedd észre, hogy teljesen lelimitálod a teremtőképességedet. Ekkor nem tiszteled saját magad sem, nem engeded meg magadnak, hogy azt válaszd, ami neked igaz, ami téged örömmel és lelkesedéssel tölt el.

Amikor szükségből működsz, akkor „csinálod”, és nem teremted az életedet. Egyre több rutin, automatizmus jön létre, és te egyre fásultabbnak érzed magad, majd végül beletörődsz, hogy ez a sorsod. 

De mi van, ha a teremtőképességeid valójában sokkal nagyobbak annál, mint, ami ennek a valóságnak az átlag igényei szerinti határok? Nem csak annyit vagy képes megteremteni, amennyit mások elvárnak tőled, vagy éppen amilyen következő kipipálandó feladathoz igazítod magad.

Emlékszel olyan gyermekkori esetre, hogy elvárásokat támasztottak feléd, és csak azért sem akartad megcsinálni azt, amit kértek tőled? Azonnal ellenállás keletkezett benned, nehézzé vált teljesíteni. Majd elkezdtek veled „üzletet kötni”, hogy ha megteszed azt, amit kérnek tőled, akkor megkapod azt, amire vágysz. Ha ötöst hozol a suliból, elmehetsz a barátaiddal szórakozni, ha megeszed a tökfőzeléket, kaphatsz édességet. Kompromisszumok és egyre több belső vívódás, mert rájöttél, hogy kényelmesebb, ha nem konfrontálódsz, és inkább teljesíted az elvárásokat.

Na de, milyen úgy élni az életed, hogy csupa küzdelemként éled meg, pont emiatt az ellenállás miatt, amit érzel, abból fakadóan, hogy Te nem ezt szeretnéd? Vajon mi minden változhatna az életedben, ha húzol most egy vonalat, és hátrahagyod a szokásaidat, az elvárásoknak való megfelelést, és a szükségből teremtést? 

Próbáld ki, hogy elkezdesz örömből, buliból kérni bármit, amire csak vágysz, és nem csak pont annyit, amennyire épp szükséged van. Tipikus példa, amikor hirtelen elromlik az autód, vagy a mosógép, és te pont annyival teremtesz többet, mint amennyi a javítási költség. Nem többet, pont annyit.

Tudd, hogy nem csak a racionális, logikus döntések alapján teremtheted az életed, nem csak az alapján, amit másoktól megtanultál. Korlátlanul részesedhetsz az Univerzum ajándékaiból bármikor, csak merj nagyobbat kérni!

Kedvenc teremtő kérdéseim, amelyeket minden nap használok ehhez a kiterjedéshez, és a befogadásom növeléséhez:

• Milyen végtelen választásaim lehetnek most?
• Milyen hozzájárulásokat fogadhatok?
• Mit adhatok hozzá az életemhez, ami több könnyedséget, örömöt, pénzt teremt nekem?
• Mi más lehetséges?
• Mi kellene ahhoz, hogy minden egyes nappal túlteremtsem önmagam?
• Kiként létezhetek én ma, akiként eddig sosem léteztem?

Adj esélyt magadnak arra, hogy kilépj ennek a valóságnak a korlátain túlra, és egy olyan életet kezdj el teremteni magadnak, amilyenre valójában vágysz!

Szeretettel,

Réka