Félelem, mint zavaró implantátum
Mit tettél életbevágóvá a félelemhez való ragaszkodásodban, amely visszatart a sikertől, a változástól, a kiterjedéstől és az elköteleződéstől Önmagad és az életed teremtése mellett? Nem kell elgondolkodnod a válaszon, de ahogy felteszed ezt a kérdést, érzékelhetően sok energiát hoz fel, amelyben vegyesen vannak érzelmek, gondolatok. Milyen jó lenne ezt a rengeteg feszültséget okozó energiát elengedni!
Figyeld meg, hogy naponta hány olyan dologról mondasz le, amit valójában szeretnél megtenni, de van egy olyan nézőpontod, hogy félsz. Hányszor hagysz ki lehetőségeket, mert azt mondod félsz, vagy maradsz benne a régi, megszokott, már nem működő élethelyzeteidben arra hivatkozva, hogy félelmeid vannak?
Hány olyan kijelentést teszel, amelybe belefogalmazod, hogy félsz, valamitől, amit lehet, Te sem tudnál megfogalmazni, hogy mitől, de már automatikusan használod….félek, hogy mit fog szólni a másik… félek, hogy rossz vége lesz, félek, nem fog menni, jobb félni, mint megijedni…stb.
Az Access Consciousness tanításaiban a félelem egy zavaró implantátum, amely megfoszt a választástól és működésképtelenné tesz. Ilyen értelemben a félelem megakadályozza, hogy az életed minden területén a folyamatos kiterjedést, növekedést válaszd. Elpusztítod a hajlandóságod, hogy túlteremts ezen a valóságon.
Sokszor mondod, hogy milyen jó lenne, ha változnának a dolgok, milyen jó lenne kilépni a megszokottból, aztán ugyanúgy csinálsz mindent tovább? Vajon miért nem mersz kilépni abból a bizonyos komfortzónából?
Miért félnek az emberek a változástól, az ismeretlentől? Miért választják sokszor inkább a biztos rosszat, mint a bizonytalant, ami lehet, hogy sokkal jobbat és többet hozhatna, mint azelőtt bármi? Érdekes, akik bele mernek vágni az ismeretlenbe, adott esetben kockáztatnak, általában messzebb is jutnak.
Mi lenne, ha felidéznéd, ki voltál azelőtt, hogy megmondták volna neked, hogy kinek kell lenned?
Emlékszel, hogy milyen volt egészen kicsi gyermekkorodban, amikor még nem volt benned félelem, amikor még nem mondták meg neked, hogy milyennek kellene lenned, hogyan kell viselkedned, mi a helyes, jó, megfelelő cselekedet? Ösztönösen kíváncsi voltál mindenre, mindent megfogtál, megkóstoltál, kipróbáltál, kíváncsian kerested a kapcsolatot mindennel és mindenkivel. Aztán mi történt? Kaptad a „nem”-eket, „ezt nem szabad”, „ez veszélyes”, megtanultad, hogy „vigyázni kell, mert sírás lesz a vége”, és azt is, hogy „jó gyerek ilyet nem csinál” . Később pedig, amikor valami nem sikerült elsőre lehet, hogy azzal nyugtáztad, hogy „ami nem megy nem kell erőltetni”, hiszen Apa is mindig ezt mondta… és te szép lassan feladtad, hogy bátor legyél, hogy nyiss az új dolgok felé, hogy kipróbáld magad valami újban.
Amin a fókuszod, ami a látóteredben van, azzal vagy körülvéve. Amilyen a nézőpontod, vagy másé, amit bevettél tőle, olyanná teremtődik a valóságod.
Hány hitrendszered van, amit megtanultál, hogy úgy kell lennie, hiszen más is ugyanúgy gondolja/csinálja?
Hány nézőpontot kaptál a szüleidtől, amit ugyanúgy adsz tovább te is a gyermekeidnek anélkül, hogy ránéznél nekik működik-e és neked működött-e valaha?
Hányszor nem lépsz ki a komfortzónádból, mert lehet, hogy sírás lesz a vége, és Te amúgy is mindig a rövidebbet húzod?
Hányszor próbálod kitalálni előre, hogy milyen eredményes lehetsz a választott tevékenységeidben? Kinek a nézőpontjaira alapozol ilyenkor?
Még jó, hogy félek, hiszen már számtalanszor megtörtént velem…
Ismerős a kijelentés? Igen, ott vannak a vissza-vissza térő helyzetek is, amelyek megzavarnak. Elég egy rossz élmény, és onnantól kezdve minden (teremtő)erődet arra fordítod, hogy elkerüld, nehogy újból át kelljen élned. Aztán csak megkapod…mindig ugyanaz a betegség dönt le a lábadról, mindig ugyanazt a típusú párt vonzod, aki megcsal, mindig kihasználják a jóhiszeműséged…ez csak néhány „sablonos” példa, de valamelyikben biztosan magadra ismersz.
Mit szólsz, ha azt mondom, ezeket Te kérted? Na jó, ebben a formában erős a kijelentés, de tudd, mindent te teremtesz a nézőpontjaid alapján, azt is ami kellemes, és azt is, ami nem. Nem abban a formában kapod, ahogy kérted, és ezt legtöbbször rosszá teszed.
Egy vendégem túlsúlyos, elhanyagolt, riasztó testet teremtett amiatt, mert már iszonyodott a férjétől és mindenáron távol akarta magától tartani. Nem akart ő így kinézni, de ezt tudta megteremteni a valóságában azért, amit kért, hogy ne kelljen hozzáérnie a férjéhez.
Te hol döntötted el, és fixáltad be, hogy te hajlamos vagy erre, vagy arra a betegségre? Vagy, hogy téged mindig átvernek? Valahol tudod, hogy nem kötelező érvényű, hogy megismétlődjön, mégis a tudatalattidban már ott van a nézőpont, miszerint eldöntötted és fixáltad, hogy mi a jó és mi nem a számodra, mit kell kerülnöd, és mit engedhetsz be az életedbe.
A félelem beszűkíti a lehetőségeidet!
Akárhányszor félelem lesz úrrá rajtad:
• kizárod magad az életed teremtéséből,
• elhalasztasz lehetőségeket,
• önmagadat a lehető legkisebbre húzod össze
• egyre kevesebb választást hozol meg,
• ezáltal egyre inkább bemerevíted magad a korlátaid közé
Mi lenne, ha most hagynál egy kis időt magadnak, ránéznél az életedre, hogy biztosan ez az, amire vágysz, vagy érzed, hogy több van benned, máshogy élnél, más munkát végeznél, más lennél, ha nem léteznének a félelmeid?
Bónuszként eljátszanál azzal a lehtőséggel, hogy akárhányszor kijelentetted, hogy félsz a változástól, lehet, hogy egy olyan izgatottság ébredt benned a változás gondolatára, hogy a félelemmel azonosítottad? Könnyebb lenne kilépni a megszokottból, ha ezentúl figyelnéd, hogy pontosan mit érzékelsz? Kérdezz rá minden olyan szituációban, ahol elfog az a fura érzés…ez most félelem, vagy izgatottság? Lehet, hogy könnyebbé válik azonnal!
Csak kérdezem: vajon mi változhatna az életedben , ha megengednéd magadnak, hogy újra az a nyitott, kíváncsi, félelmek nélküli, izgatott kisgyermek legyél, aki egykor voltál?