Lehet, hogy már régóta felnőtt életünket éljük, gyermekkorunk sérüléseinek lenyomatai mégis fogva tartják a lelkünket. A belső gyermekünk emlékképeit mindannyian őrizzük a lelkünkben és jól tesszük, ha figyelünk rá. Problémáink többsége gyermekkori sérülésekből fakad. Nem a felnőtt énünk reagál a sértett helyzetekben, nem ő bántódik meg, és nem ő érzi magát szeretetlenül, hanem az a gyermek, aki réges rég, talán már el is felejtette, vagy elnyomta, de nem kapott elég szeretetet, törődést, folyamatosan hiányzott neki valami.
A természetes, belső csodagyermekünk, aki tele volt teremtő energiákkal, az évek során elveszett, és észre sem vettük, hogy egy alkalmazkodó, megsebzett „felnőtt gyermekké” váltunk.
Ezen a meditáción segítjük és gyógyítjuk belső gyermekünket, így életünk robbanásszerűen változhat.