tigris

Ismét egy esettanulmány, milyen változásokat tud generálni akár már egy Access Bars kezelés.

„Megosztom a tapasztalataimat a Rékánál járt kezelések után, hátha valakinek invitálás és hozzájárulás lehet.
Először is nagy hálával tartozom neki, mert az egész életem megváltozott már az első Access Bars kezelés után.
Igazából először csak a kíváncsiság vitt el.
Annyi mindent kipróbáltam már, gondoltam megnézem mitől “annyira jó” , és más ez a kezelés, mint a többi, mert mindenki csak áradozott róla.
Akkor épp a káosz közepén volt az életem, válaszutak, önmagam keresése, anyagi problémák…. és még sorolhatnám.
Elmentem Rékához, nem mondtam neki semmit, Ő se kérdezett, mondta feküdjek fel a masszázságyra. Rátette a kezét a fejemre, és onnantól kezdve beszéltem, megváltozott minden. Feljöttek régi emlékek, még előző életes sztorik is jöttek kép formájában, nagyon érdekes volt.
A kezelés után mintha több ezer éves terhektől szabadultam volna meg, és az életem minden területén beindult a változás.
Hogy mi változott? 13 éve tartó házasságból egy 5 éves gyerekkel, sok éve tartó vajúdás után hoztam egy döntést és elváltam. Ezzel a választással persze feljöttek régi sérelmek, amiket évek óta a testembe zártam, és a testem megmutatta, igaz betegség formájában, de…lett egy nőgyógyászati cisztám, amit műteni kellett volna, de a folyamatos kérdésekkel megjött a válasz és az elengedés is, és így 3nap alatt eltűnt. Nem volt könnyű, de hálás voltam a testemnek, hogy megmutatta.
Az anyagi helyzetemben is gyökeres változás történt! Közben elvégeztem a Bars tanfolyamot Rékánál és azóta is folyamatosan választom a különböző test- és minden más tanfolyamokat az Access-en belül.
Én mindenkit invitálok kezelésre, tanfolyamra, mert egy fantasztikus és iszonyatos gyors változást hoz ez az eszköz, ami a kezünkben van, és Rékának a kedvessége, a simulékony finom energiája, egyszerűsége, tudása csak hozzájárulás lehet mindenkinek!

Hálás köszönet Rékának!

Márti”